2020-legszebb-menyasszony.png

Országos döntő

A 2020-as kétnapos országos döntőre a középdöntőből továbbjutó 10 menyasszony és a közönségszavazás nyertes menyasszonya kap meghívást. A döntőn a zsűri döntése alapján megválasztjuk 2020 Legszebb Menyasszonyát.

Forgách Kastély  – 4644 Mándok, Szent István tér 9.

Időpont: 2020 január (A pontos időpontot a későbbiekben hozzuk nyilvánosságra.)

A döntő ezúttal kétnapos esemény lesz a festői Forgách Kastélyban, ahová az első napon a koradélutáni órákban érkeznek meg a menyasszonyok és kísérőjük. Az ismerkedést és welcome italok elfogyasztását követően elkezdenek forogni a kamerák és indul a felkészülés a másnapi versenyre.

Szállást, csakúgy mint teljes ellátást minden menyasszony és egy kísérő számára a Forgách Kastély biztosít a helyszínen.

A döntő napja korán fog indulni, hiszen érkeznek a fodrászok és sminkesek, akik a délelőtt során minden döntős menyasszonyból hercegnőt varázsolnak. A készülődés szüneteiben a menyasszonyok interjúkat adnak, a vőlegények pedig támogatóink által biztosított élményprogramokon vesznek részt.

Délután kezdetét veszi a döntő, ahol a saját koktélruhás, a Halász Éva tervezte menyecske ruhás, végül pedig a szintén Halász Éva műhelyéből származó menyasszonyi ruhás tourt követően a zsűri meghozza döntését, majd Zsidró Tamás zsűrielnök kihirdeti 2020 Legszebb Menyasszonya verseny nyertesét és két udvarhölgyét.

Az esemény koccintással és az ajándékok átadásával zárul. Minden gyönyörű résztvevőnek ezúton is sok sikert kívánunk ehhez a csodálatos, élményekben gazdag két naphoz!